Nyelvi előkészítő
Nyelvi előkészítő
Üdvözlöm a Diákokat, akik felkeresték honlapunkat!
Tisztelettel köszöntöm Szüleiket!
Az idegen nyelv tanulása nem lehet cél, csak eszköz.
Ennek a gondolatnak a jegyében indítottuk el a 2004/2005-ös tanévben a nyelvi előkészítős (ismertebb nevén 0. évfolyamos) osztályunkat. Az oktatási kormányzat kezdeményezése tette lehetővé a képzés beindítását. A városban elsők között csatlakoztunk ehhez a programhoz.
Fontosnak tartjuk ezt a képzést, bár közhelynek tűnik, de valóban így van, a nyelvismeret nélkülözhetetlen tudás lesz a közeljövőben.
Ennek megfelelően képzeltük el az 5 éves képzés programját is.

Az első év (0. évfolyam, a valóságban 9. évfolyam) a nyelvre és az informatikára fókuszál. A 15 nyelvi óra (angol vagy német) lehetőséget ad a nyelvi ismeretek bővítésére. A nyelvtanárok mellett anyanyelvi tanár is foglalkozik velük. A diákok haladó szintről kezdik a nyelvtanulást, így olyan tanulók kerülnek be az osztályba, akik az általános iskolában már jó eredményeket értek el a tanult nyelvből.

A sok órára való tekintettel 3 tanár és az anyanyelvi tanár foglalkozik a gyerekekkel. Ennek köszönhetően a nyelvtanulás nagy egységeit, a különböző készségeket - olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése, íráskészség, beszédkészség - más-más tanár fejleszti. Ezáltal változatosak az órák, több hatás is éri a gyerekeket.
A nyelvtanulás mellett az informatikai ismeretek átadása a másik súlyponti terület. ECDL oktatására kerül sor. A diákok a gimnáziumban működő ECDL vizsgaközpontban bizonyítványt is kapnak az elvégzett modulokról.
A következő években általános gimnáziumi oktatás folyik. Erről részletesebben a négy éves gimnáziumi képzésnél olvashatnak.
Természetesen a nyelvi képzés a későbbiekben is meghatározó. Ezt bizonyítja az alábbi táblázat.
| Évfolyam | 1. idegen nyelv | 2. idegen nyelv |
| 9. évfolyam (0. évf.) | 15 | - |
| 10. évfolyam | 5 | 3 |
| 11. évfolyam | 5 | 3 |
| 12. évfolyam | 2 | 6 |
| 13. évfolyam | 2 | 6 |
Mit olvashatunk ki ebből a táblázatból?
Az első idegen nyelvből - a magas óraszámnak köszönhetően - 3 év alatt úgy felkészülnek a diákok, hogy a 11. évfolyam végén nyelvvizsgát és előrehozott érettségit tehetnek. Ezért lehetőségük van a 2. idegen nyelv (angol, német vagy olasz) elsajátítására is.
A 12. és 13. évfolyamon is magas órában tanulják a nyelvet, de már a második idegen nyelvet. Ennek köszönhetően a diákok a 2. idegen nyelvből is érettségizhetnek, s az igazán jók pedig két nyelvvizsgát is szerezhetnek a 13. évfolyam végére.
Iskolánk BME Nyelvvizsga Központ.
Tanáraink nagy számban nyelvvizsgáztató tanárok is. Ez jó alapot jelent arra, hogy a gyerekeket felkészítsék a sikeres nyelvvizsgára. Az már csak érzelmi többlet, hogy a megszokott falak és megismert tanárok előtt vizsgáznak a gyakran izgulós, feszült diákok.
A 0. évfolyam jellegzetessége, hogy az első évben a diákok nem haladnak tovább a tanagyagban. Az aggodalmaskodók úgy gondolták, hogy ez mekkora veszteség lehet, milyen sokat felejtenek a gyerekek. A gyakorlat egészen mást mutat. Ez az egy év nagyon kedvez a tanulásnak.
Ez idő alatt sokat érnek a gyerekek, és a következő évben sokkal könnyebben befogadják a kilencedikes, illetve a későbbi tananyagot. Így jobb eredmények is születnek az érettebb gondolkodásnak köszönhetően, s 19 évesen letisztultabb személyiséggel tekinthetnek a világba. 
Örömmel tölt el, hogy ezekbe az osztályokba évről évre kiemelkedőbb tanulmányi eredményű diákokat tudunk felvenni.

