Jelentkezés

·    BME nyelvvizsga a budapesti Nyelvvizsgaközpontban, valamint azokon a vizsgahelyein tehető, melyek az adott időszakra vizsgát hirdetnek.
·    A BME Nyelvvizsgaközpont és valamennyi vizsgahelye nyitott, meghirdetett vizsgára minden személy jelentkezhet, aki a vizsga évében betölti legalább a 14. életévét.
·    Jelentkezni az éves vizsganaptárban meghirdetett jelentkezési időszakokban, a vizsgadíj befizetésével, majd ezt követően a jelentkezési lap kitöltésével lehet. Az egyes vizsgaidőszakokhoz tartozó jelentkezési időszak hossza általában 4 hét és rendszerint a vizsga előtt 4 héttel zárul le.
·    A jelentkezési időszak lezárása után a vizsgadíjon felül fizetett késedelmi díj ellenében fogadható el jelentkezés, nyelvenként változó határidőig.

BME nyelvvizsgára  vizsgahelyünkön jelentkezni lehet:

  • on-line módon,
  • személyesen az ügyfélszolgálatunkon vagy
  • levélben, a vizsgahelyünk által kiadott jelentkezési lapon.

Jelentkezési lap: Innen letölthető.

A vizsga és eljárási díj befizethető:

  • ügyfélszolgálatunkon,
  • az ügyfélszolgálatunkról elvihető sárga csekken vagy
  •  bankszámlánkra történő átutalással.

A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium számlaszáma: 10918001-00000011-12910029

 

A befizetést igazoló eredeti csekkszelvényt a jelentkezési lap hátoldalára kell felragasztani. Leadás előtt kérjük, hogy a csekkszelvényt a további ügyintézés megkönnyítése érdekében saját részére fénymásolja.

A jelentkezési laphoz mellékelni kell:

    · 1 db szervezési díj befizetését igazoló csekkszelvény másolata
      (nem evangélikus gimnáziumi tanulóknak)

/ Szervezési díj : szóbeli vizsga 1000 Ft, írásbeli vizsga 1000 Ft,  komplex vizsga 2000 Ft /

ÁFÁ-s számla igényét a jelentkezési lap hátoldalán feltétlenül jelezze, mert utólagos bejelentést nem áll módunkban elfogadni. ÁFA-s számlát kizárólag a befizető nevére tudunk kiállítani. A számla kiállításához külön lapra 1 db fénymásolatot kérünk a befizetett csekkről mellékelni.

 ·    A honlapon keresztül on-line jelentkezésre is lehetőség van. Ebben az esetben a jelentkező azonnali visszajelzést kap e-mailben jelentkezése elfogadásáról. Akár a papír alapú, akár az elektronikus jelentkezés módot választja a jelentkező, nyilatkoznia kell arról, hogy
o    a megadott adatok valósak,
o    hozzájárul, hogy azokat a vizsgaközpont az országos elektronikus rendszerbe továbbítsa,
o    a vizsgával kapcsolatos tudnivalókat elolvasta és tudomásul vette, ezzel elfogadva azt is, hogy a jelentkezés visszaigazolásával (jelentkezési lap igazoló szelvénye, ill. az on-line jelentkezést visszaigazoló e-mail) létrejött szerződés csak írásban módosítható.
·    A jelentkezői adatok kezelése a mindenkori - személyes adatok kezelésére vonatkozó - jogszabályok betartásával történik.


·    A 79/2006.(IV.5.) Korm. rendeletben megfogalmazott módon igazolt fogyatékosság esetén a fogyatékkal élő jelentkező a vizsgaközponthoz vagy vizsgahelyéhez benyújtott írásos kérelem alapján egyedi eljárással vizsgázhat, amennyiben minden egyes vizsgarészben a feladatot/feladatokat a nyelvvizsgáztatást szabályozó 137/2008.(V.16) kormányrendeletnek megfelelően teljesíteni tudja.  
·    Súlyosan hallássérült vagy siket jelölt szóbeli vizsgára nem jelentkezhet, mivel fogyatékossága következtében a hallott szöveg értését mérő feladatokat nem tudja teljesíteni.
·    Az egyedi eljárásra irányuló kérést a jogszabályi és a vizsgahelyszín lehetőségei adta keretek között személyre szabottan kezeljük, legyen szó akár látás-, vagy hallássérült, mozgáskorlátozott, ill. egyéb problémával (diszlexia, diszgráfia, stb.) élő jelentkezőről. A benyújtott kérvényt a hozzá csatolt szakvélemény alapján a Vizsgaközpont vezetője bírálja el, melynek eredményéről a jelentkező írásban értesítést kap. Az egyedi eljárás során az alábbiak biztosíthatók:
·    Többletidő a vizsgán, ami a feladatok megoldására adott időn felül legfeljebb 30% lehet.
·    A vizsga nem csoportos, hanem egyéni bonyolítása, melynek során az egyedi körülmények biztosíthatók (gépi hang helyett felolvasás, Braille írógép használata, speciális nagyítókészülék alkalmazása, stb.).
·    Az orvosi szakvéleményben megfogalmazott diszlexia-diszgráfia következményének betudható helyesírási hibák figyelmen kívül hagyása a dolgozat értékelésekor.
·    Számítógép használata az írásbeli vizsgán a mozgásukban korlátozott vizsgázóknak, ill. minden olyan esetben, amikor a vizsgázó írásképe olyan mértékben lenne rendezetlen vagy nehezen olvasható, hogy az már az értékelést is gátolná. Saját számítógép használata csak abban az esetben engedélyezett, ha azon korlátozott számban telepíthető speciális program (pl. szövegfelolvasó) van.
·    Diszlexiás, diszgráfiás vizsgázó esetén - a vonatkozó szakmai ajánlások figyelembe vételével - egyedileg szerkesztett vizsgaanyag (betűtípus, elrendezés stb.) figyelembe vételével - egyedileg szerkesztett vizsgaanyag (betűtípus, elrendezés stb.).

A vizsga pontos helyéről és idejéről e-maill-ben, illetve levélben értesítjük a vizsgázókat, amely megtalálható a honlapunkon is a terembeosztások menü alatt! Amennyiben a kiértesítő levél., e-mail a posta ill. a vizsgára jelentkező hibájából nem jut el a címzetthez, a vizsgáról való távolmaradásért a Vizsgaközpont nem tud felelősséget vállalni.

 

Jelentkezési határidő:

Kérjük, hogy a jelentkezési határidőt pontosan tartsák be, mert a határidő lejárta után érkező jelentkezéseket csak a következő vizsgaidőszakra tudjuk elfogadni. Postai úton történő jelentkezésnél vegyék figyelembe a postai átfutási időt, hogy jelentkezésüket fogadni tudjuk az adott időszakra.

Jelentkezni a meghirdetett jelentkezési időszakokban lehet. A kitöltött jelentkezési laphoz csatolni kell a vizsgadíj befizetését igazoló eredeti csekkszelvényt. A jelentkezési időszakon túl - lemondás vagy halasztás miatt megüresedett vizsgázói helyre - csak eljárási díj ellenében tudunk jelentkezést elfogadni, nyelvenként változó határidőig.


Egyéni kérelem alapján - a 29/2002. (V.17) OM rendelet mellékletében meghatározott módon bizonyított fogyatékosság esetén - minden jelentkező számára egyéni eljárással biztosítjuk a vizsgát, amennyiben a jelölt minden egyes vizsgarészhez tartozó feladatot/feladatokat az egyéni eljárás keretén belül teljesíteni tudja. (Ezért nem áll módunkban siketet vizsgáztatni, mivel a jelölt fogyatékossága következtében vizsgarendszerünk hallott szöveg értését mérő feladatait nem tudja teljesíteni.)


Vizsgaidőpontok

Tervezett csoportos általános vizsganapok (írásbeli és magnó) 2012.

Vizsga-időszak

Jelentkezés

Szint

Angol

Német

2012. január

2011. november 7 - december 2.

B1

január 19. csütörtök

január 19. csütörtök

B2

január 14. szombat

január 13. péntek

C1

január 20. péntek

január 20. péntek

2012. március - április

január 23 - február 17.

B1

március 30. péntek

március 30. péntek

B2

március 31. szombat

március 31. szombat

C1

 

 

2012. május

április 2 - április 21.

B1

május 25. péntek

május 25. péntek

B2

május 12. szombat

május 12. szombat

C1

 

május 11. péntek

2012. augusztus

június 4 - június 29.

B1

 

 

B2

augusztus 24. péntek

augusztus 23. csütörtök

C1

augusztus 31. péntek

 

2012. október

augusztus 27 - szeptember 21.

B1

október 19. péntek

október 19. péntek

B2

október 20. szombat

október 20. szombat

C1

 

 

A BME Nyelvvizsgaközpont a változtatás jogát fenntartja.


Vizsgadíjak

 

Vizsgadíjak 2011. november 7-től
Alapfok Középfok Felsőfok
A (szóbeli) 9 000 11 000 13 000
B (írásbeli) 10 000 15 000 16 000
C (komplex) 17 500 23 500 25 500
Különeljárási díjak
Szervezési díj  vizsgánként 1.000
Igazolás (sikeres nyelvvizsgáról) 2.000
Halasztás, lemondás 5.000
Késedelmi pótdíj részvizsgánként 2.000
                                           Kódtörés, hiánypótlás egyéb 1.000
Vizsgahelyszín módosítás, új szóbeli időpont kérése 5.000
Felülvizsgálat 4.000
Igazolás idegen nyelven (korábban kiállított BME nyelvvizsga bizonyítványról 3.000

 

Kiértesítés


·    A jelentkezési időszak lezárását követően történik meg a vizsgázók beosztása a jelentkezésüknek megfelelő vizsgákra.
·    A beosztás elkészülése után, legkésőbb két héttel az első vizsgaidőpont előtt a vizsgázók postai úton illetve az on-line jelentkezők e-mailben értesíteni kapnak a vizsgák helyéről és pontos idejéről.
·    A vizsgabeosztás a honlapon is megtekinthető, ezért a vizsgáról való távolmaradásért a vizsgaközpont, ill. vizsgahelyei nem vállalnak felelősséget még akkor sem, ha a kiértesítő levél a posta vagy az e-mailes levelezőrendszer hibájából nem jut el a címzetthez.Vizsgaidőpont és egyéb vizsgaadatok módosítása
Vizsgaidőpont
·    Adott vizsgaidőszakon belül a honlapon közzétett, ill. a kiértesítésben közölt csoportos vizsgaidőpontokon (írásbeli és magnóhallgatás) változtatni nem lehet, mivel ezek egy évre előre rögzítettek és így már a jelentkezéskor is ismertek.
·    A szóbeli beszélgetés időpontjának változtatására a lehetőség korlátozott, ezért a vizsgázó csak indokolt esetben, írásban kérvényezheti a módosítást, ami a mindenkori halasztási díj összegével megegyező eljárási díj megfizetéséhez kötött.
·    Az időpontra kért módosítás elvégzése nem kötelező, de a vizsgaközpont, ill. valamennyi vizsgahelye igyekszik a lehetőségekhez mérten a kérésnek eleget tenni.
Egyéb vizsgaadatok
Amennyiben a jelentkező a vizsgára való beosztás után jelzi, hogy a vizsgaadatok valamelyike téves
(nyelv, szint, típus, szakma) és a tévedés egyértelműen a jelentkező hibája, a módosítás – amennyiben még lehetséges – eljárási díj-köteles, melynek összege megegyezik a mindenkori halasztási díjjal.

 

Vizsgahalasztás


·    Ha a vizsgázó a számára kijelölt időpontban nem tud a vizsgán megjelenni, legkésőbb a vizsga napját megelőző 6. naptári napon írásban kérheti a vizsga elhalasztását a következő vizsgaidőszakra.
·    Abban az esetben, ha a vizsgázó komplex típusú vizsgára jelentkezett, csak a teljes vizsgát halaszthatja.
·    A következő vizsgaidőszak jelentkezési időszakában a halasztási díj befizetésével és a jelentkezési lap kitöltésével vizsgázó köteles újra jelentkezni.
·    Halasztott vizsgát lemondani, vagy ismételt halasztással élni nem lehet.
·    Határidőn túli halasztás kizárólag orvosi igazolás bemutatásával fogadható el, ami vagy kórházi zárójelentés vagy az integrált kórházi/rendelői ügyviteli rendszerben kiállított és ambuláns naplószámmal ellátott igazolás lehet.
·    A halasztás szabályaitól eltérni csak indokolt esetben, írásban benyújtott kérvény alapján, kizárólag a vizsgaközpont vezetőjének engedélyével lehet.

 

Vizsgalemondás- vizsgadíj visszatérítés


·    A vizsgázó a vizsgát kizárólag írásban mondhatja le, legkésőbb az első vizsgaidőpontját megelőző 6. naptári napon.
·    Ha a vizsgázó komplex típusú vizsgára jelentkezett, csak a teljes vizsgát mondhatja le.
·    Lemondás esetén a Vizsgázó visszatérítésre jogosult, melynek összege a mindenkori halasztási díjjal csökkentett, általa befizetett vizsgadíj.
·    A visszatérítés átutalással vagy postai úton történik. Postai úton történő visszafizetés esetén a visszatérítendő összeget a postai költség csökkenti.
·    Ha a vizsgázó a vizsgát nem mondta le a vizsga időpontja előtt legkésőbb 6 naptári napon túl, és a vizsgán nem jelenik meg, a vizsgadíjból nem tarthat igényt visszatérítésre.
·    Határidőn túli lemondás kizárólag orvosi igazolás bemutatásával fogadható el, ami vagy kórházi zárójelentés vagy az integrált kórházi/rendelői ügyviteli rendszerben kiállított és ambuláns naplószámmal ellátott igazolás lehet.
·    A lemondás szabályaitól eltérni csak indokolt esetben, írásban benyújtott kérvény alapján, kizárólag a vizsgaközpont vezetőjének engedélyével lehet.

 

Vizsgabonyolítás


·    A vizsgázónak a vizsga megkezdése előtt legkésőbb 20 perccel kell megjelennie a megadott helyszínen.
·    A vizsgázó csak a személyazonosságát igazoló érvényes, arcképes, aláírással ellátott okmány (személyi igazolvány, útlevél, tartózkodási engedély, katonai igazolvány, új típusú jogosítvány) bemutatásával kezdheti meg a vizsgát.
·    A személyazonosság ellenőrzése az írásbeli, a szóbeli, ill. a magnós vizsgarész alkalmával is kötelező.
·    A csoportos vizsgákon a teremfelügyelő, a szóbeli vizsgán az egyik vizsgáztató tanár ellenőrizi a vizsgázók személyazonosságát.
·    Amennyiben a személyazonosságot illetően bármi kétség vagy probléma merül fel, a teremfelügyelő vagy a vizsgáztató tanár, ha a helyzet megkívánja, az ügyeletes vizsgafelelős segítségével intézkedik.
·    A csoportos vizsga megkezdése előtt a vizsgázó a személyi adatok védelme érdekében egy belső algoritmus szerint kialakított kódot kap, ami a továbbiakban az egyes részvizsgákon végigkíséri. Eredményei is ezzel a személyre szóló azonosító kóddal jelennek meg a vizsgaközpont hirdetőtáblán és honlapján. A kódhoz tartozó személyi adatlap minden, a vizsgázó által kitöltött adatáért a vizsgázó felel.
·    Az írásbeli vizsga egyes feladatai megoldásához könyvkiadó által kiadott, nyomtatott szótár használható, azzal a megkötéssel, hogy szaknyelvi vizsga esetén is kizárólag általános szótár használható. A szótárt/szótárakat a vizsgázó hozza magával és ügyelnie kell arra, hogy azokban semmiféle papír ill. feljegyzés ne maradjon.
·    A nyelvvizsgán a vizsgázó minden egyes nyelvi teljesítményét két értékelő értékeli.
·    Az írásbeli részvizsga és a hallott szöveg értését mérő vizsgarész csoportosan kerül megrendezésre.
·    A szóbeli beszélgetés vizsgarész két főből álló vizsgabizottság előtt zajlik. Nem lehet a vizsgabizottság tagja, aki a vizsgázónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozója, vagy a nyelvvizsgára történő felkészítésében részt vett.Vizsgabonyolítás
·    A vizsgázónak a vizsga megkezdése előtt legkésőbb 20 perccel kell megjelennie a megadott helyszínen.
·    A vizsgázó csak a személyazonosságát igazoló érvényes, arcképes, aláírással ellátott okmány (személyi igazolvány, útlevél, tartózkodási engedély, katonai igazolvány, új típusú jogosítvány) bemutatásával kezdheti meg a vizsgát.
·    A személyazonosság ellenőrzése az írásbeli, a szóbeli, ill. a magnós vizsgarész alkalmával is kötelező.
·    A csoportos vizsgákon a teremfelügyelő, a szóbeli vizsgán az egyik vizsgáztató tanár ellenőrizi a vizsgázók személyazonosságát.
·    Amennyiben a személyazonosságot illetően bármi kétség vagy probléma merül fel, a teremfelügyelő vagy a vizsgáztató tanár, ha a helyzet megkívánja, az ügyeletes vizsgafelelős segítségével intézkedik.
·    A csoportos vizsga megkezdése előtt a vizsgázó a személyi adatok védelme érdekében egy belső algoritmus szerint kialakított kódot kap, ami a továbbiakban az egyes részvizsgákon végigkíséri. Eredményei is ezzel a személyre szóló azonosító kóddal jelennek meg a vizsgaközpont hirdetőtáblán és honlapján. A kódhoz tartozó személyi adatlap minden, a vizsgázó által kitöltött adatáért a vizsgázó felel.
·    Az írásbeli vizsga egyes feladatai megoldásához könyvkiadó által kiadott, nyomtatott szótár használható, azzal a megkötéssel, hogy szaknyelvi vizsga esetén is kizárólag általános szótár használható. A szótárt/szótárakat a vizsgázó hozza magával és ügyelnie kell arra, hogy azokban semmiféle papír ill. feljegyzés ne maradjon.
·    A nyelvvizsgán a vizsgázó minden egyes nyelvi teljesítményét két értékelő értékeli.
·    Az írásbeli részvizsga és a hallott szöveg értését mérő vizsgarész csoportosan kerül megrendezésre.
·    A szóbeli beszélgetés vizsgarész két főből álló vizsgabizottság előtt zajlik. Nem lehet a vizsgabizottság tagja, aki a vizsgázónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozója, vagy a nyelvvizsgára történő felkészítésében részt vett. 

 

Vizsgacsalás


·    A vizsgateremben a nem megengedett magatartás (beszélgetés a szomszéddal, másolás, mobiltelefon vagy más nem megengedett eszköz használata, vagy kísérlete) első esetben szóbeli figyelmeztetéssel és ennek jegyzőkönyvezésével jár, ismételt esetben a vizsgázó vizsgája felfüggesztésre kerül. A munkát nem folytathatja, dolgozata elkészült része nem értékelhető.
·    A felfüggesztésről készített és a vizsgázó által is aláírt jegyzőkönyv másolata a dolgozattal együtt kerül archiválásra.
·    Amennyiben az előző pontban említettnél súlyosabb vizsgacsalásra (bérvizsgázó, személy- vagy dolgozatcsere stb.) akár a vizsga folyamán, akár utólag fény derül, az érintett vizsgázó/k teljes vizsgája felfüggesztésre kerül, ami azt jelenti, hogy az adott vizsgaidőszakban
o    az a vizsgarész/részvizsga sem kerül értékelésre, ami megelőzte az érintett vizsgát és ahol minden rendben való volt, vagy annak tűnt,
o    és a további vizsgarészen/részvizsgán való részvétel sem engedélyezett.
·    Az esetről készült jegyzőkönyv másolata további intézkedés céljából a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központhoz kerül.
 


Eredmények


·    Minden BME vizsga esetén a vizsgától számított 30 naptári napon belül közzé tesszük a vizsgaeredményeket a vizsgaközpontban és valamennyi vizsgahelyén
o    nyomtatott formában, nyelvenként elkülönítve az épület központi hirdetőtábláján
o    a honlapon erre szolgáló menüpontban
·    Az egyes vizsgák pontos eredményközlési napja szerepel a kódszámot is tartalmazó kódlapon, kihirdetésre kerül a csoportos vizsgán, valamint megtalálható a honlapon az „Aktuális vizsgákkal kapcsolatos határidők” menüpontban is.
·    A vizsgaeredményről külön értesítést nem küldünk és telefonon nem adunk felvilágosítást.
·    A vizsgázó az eredményét a vizsgán kapott kódszám alapján tudja beazonosítani. Az elektronikus felületen a kódszám mellett a születési dátum a másik azonosító. Így kerülhető el, hogy a különböző nyelvek, ill. szintek azonos algoritmus alapján generált esetlegesen megegyező kódszámai félreinformálják a vizsgázókat.
·    A nyomtatott listákon és az elektronikus felületen a vizsgázók a készségenként részletezett és részvizsgánként összesített pontszámaikat, valamint a „megfelelt”(sikeres) ill. a „nem felelt meg” (sikertelen) jelölést látják, illetve azt, hogy a vizsgán elért eredmény alapján milyen bizonyítványt kapnak.
·    Egy adott vizsgaidőszak eredményei a következő vizsgaidőszak első vizsganapjáig nyilvánosak, ezt követően csak a vizsgaközpont vagy a vizsgahely ügyfélszolgálatán érhetők el.
·    Ha a vizsgázó elveszítette vagy elfelejtette kódszámát, személyazonossága igazolásával, személyesen vagy meghatalmazott útján, eljárási díj ellenében a vizsgaközpont vagy a vizsgahely ügyfélszolgálatán kérheti annak pótlását.
·    A vizsga eredményéről a bizonyítvány kiállításáig térítés ellenében igazolás kérhető.

 

Dolgozatok megtekintése


·    A vizsgázónak meghatározott megtekintési napokon, előzetes bejelentkezés után lehetősége van az értékelt vizsgafeladatok megtekintésére.
·    A bejelentkezési és megtekintési dátumok szerepelnek a kódszámot is tartalmazó kódlapon, ill. a csoportos vizsgán az eredményközlés napjával együtt kihirdetésre kerülnek, valamint a honlapon az „Aktuális vizsgákkal kapcsolatos határidők” menüpontban is hozzáférhetők.
·    Ha a vizsgázó a kijelölt napokon nem tudja dolgozatát megtekinteni, a vizsgaeseménytől számított 1 éven belül, a következő vizsgaidőszak/ok megtekintési napjain - előzetes bejelentkezés után - megteheti azt.
·    Amennyiben a vizsgázó kiskorú, a megtekintésen vele együtt szülője/gondviselője is részt vehet.

 

Megtekintés rendje


·    A megtekintés időtartama 30 perc.
·    A vizsgázó betekinthet a színes kidolgozási lapjaiba és a feladatlapokba valamint a szóbeli vizsgán készült jegyzőkönyvbe.
·    Az értékelés megértését a rendelkezésre bocsátott javító kulcsok (megoldások) és javítási szempontok segítik.
·    A vizsgázó a vizsgaközpont által biztosított eszközökkel (írószer, papír), és kizárólag a saját megoldásairól készíthet jegyzetet (mindarról, ami a színes kidolgozási lapon szerepel).
·    A dolgozatról fénymásolatot vagy fotót a vizsgázó nem készíthet az esélyegyenlőség elvének biztosítása érdekében, ill. a megfelelő személyi és technikai feltételek hiánya miatt.
·    Távozás előtt a vizsgázó köteles jegyzeteit bemutatni a teremfelügyelőnek, aki azokat ellenőrzi és aláírásával ellátja. Egyben a vizsgázó aláírja a megtekintési nyilatkozatot.
·    Amennyiben a vizsgázó nem csak a saját megoldásairól, hanem a feladatokról is készített jegyzetet, jegyzetét nem tarthatja meg, köteles azokat a teremfelügyelőnek leadni. Az eseményt jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

 

Egyéni konzultáció


A vizsgázó külön kérésére angol és német nyelvből vizsgakonzultációs lehetőséget biztosítunk. A konzultáció során vizsgázó a kijavított dolgozatát a Vizsgaközpont akkreditált vizsgáztatója segítségével elemzi és személyre szabott útmutatást kap a további felkészüléshez. Ezért a konzultációt csak személyesen a vizsgázó veheti igénybe. Az egyéni konzultáció időtartama 45 perc, díja 4.000 Ft.
Jelentkezni személyesen ügyfélszolgálatunkon a konzultáció díjának egyidejű befizetésével lehet.


Felülvizsgálati kérelem


·    Az eredmény közlésétől számított 15 napon belül, a vizsga értékelésére, jogszabálysértésre vagy az eredményszámítás számolási hibájára hivatkozva, felülvizsgálati kérelemmel lehet élni, függetlenül attól, hogy a vizsgázó a dolgozatát megtekintette-e.
·    A kérelmet a Felülvizsgálati kérelem űrlapon a vizsgaközpont vezetőjéhez kell benyújtani. A benyújtás történhet személyesen Ügyfélszolgálatunkon, vagy postai úton. Ez utóbbi esetben a kérvényt a postára adással egyidőben – a Kormányrendeletben megszabott határidők rövidsége miatt – elektronikus úton a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy faxon a 06 1 463 3193 számra is el kell juttatni.
·    Amennyiben a felülvizsgálati kérelem a vizsga értékelésére vonatkozik, a felülvizsgálati eljárás a dolgozat újraértékelését jelenti, ami díjköteles. A kérelem benyújtásakor fizetendő eljárási díj 4.000 Ft.
·    A vizsgaközpont vezetője a felülvizsgálati kérelem tárgyában annak benyújtásától számított 15 napon belül hozza meg döntését, melyről a vizsgázót írásban értesíti.
·    Amennyiben a kérelemben foglaltakkal egyetért, intézkedik az eredmény módosításáról, valamint sikeresnek ítélt vizsga esetében a bizonyítvány kiállításáról.
·    A vizsgázó a felülvizsgálati kérelem tárgyában hozott döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül az Oktatási Hivatalhoz címzett – de a vizsgaközpontnál két példányban előterjesztett panasszal élhet jogszabálysértésre vagy eredményszámításban mutatkozó számolási hibára történő hivatkozással. A fellebbezés illetékköteles, melynek összege 5.000,- Ft, azaz ötezer forint, amelyet az Oktatási Hivatal 10032000-00282637-00000000 számú számlájára kell befizetni „nyelvvizsga-fellebbezés” megjegyzéssel.
·    A panaszt az OH Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ bírálja el a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 102-105. §-ai szerint.

 

Bizonyítvány


·    A vizsga akkor sikeres, ha a vizsgázó az egyes részvizsgákon elérhető összpontszám minimum 60 %-át teljesítette úgy, hogy készségenként elérte a 40 %-os teljesítési minimumot is.
·    A vizsgázó a sikeres vizsgáról/részvizsgáról írásbeli, szóbeli vagy komplex bizonyítványt kap.
·    Az országos elektronikus rendszerbe továbbított és ott véglegesített eredményadatok alapján, nyomdai úton előállított nyelvvizsga-bizonyítványok a nyelvvizsgaközpontban kerülnek aláírásra és lepecsételésre majd - legkésőbb a vizsgától számított 60. napig - tértivevényes küldeményként postázásra.
·    Amennyiben a bizonyítványba egyértelműen a vizsgázó hibájából kerül téves adat, a javított bizonyítvány 2.000 Ft összegű újranyomtatási költsége a vizsgázót terheli.
·    A postázás előtt esetenként a bizonyítványok a Vizsgaközpont Ügyfélszolgálatán személyesen vagy meghatalmazással is átvehetők. Ennek lehetőségéről és időpontjáról a honlapon adunk tájékoztatást.
·    A bármilyen okból postán visszaérkező bizonyítványokat 1 évig őrizzük díjmentesen. A határidő lejárta előtt az átvételre levélben felkérjük a vizsgázót, majd egy év letelte után csak 3.000 Ft eljárási díj megfizetése ellenében adjuk ki a bizonyítványt.

 

Bizonyítványmásodlat


·    Ha a vizsgázó elveszítette a bizonyítványát, ugyanarról a vizsgáról még egyszer nem kaphat bizonyítványt, csak ún. másodlatot. Ebben szerepel az eredeti bizonyítvány száma és az anyakönyvi szám is. A másodlat az elveszett bizonyítványról és az abban szereplő adatokról szóló igazolás.
·    Az igazolást az OH Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ jogosult kiadni (1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Telefon: 343-4800/ 394 v. 392 Fax: 343 6283, Információs vonal: 343-6284).